A tevékenység során a fő célunk, hogy az iskolás gyerekek, ifjúság részére megfelelő tájékoztatást, tanácsadást tudjunk nyújtani.
Pályaorientációs foglalkozások keretében, növelni tudjuk a továbbtanulók számát és megelőzzük az iskolaelhagyások számának csökkenését. A foglalkozások alkalmával pályaválasztási tanácsadás, munkaerő-piaci részvételre felkészítő készség és képesség kibontakoztató programok valósulnának meg. Megmutatnánk számukra a jogérvényesítés, együttműködés formáit, melyeket felnőttkorukban majd készségszinten kell majd használniuk. Ezeken kívül helyi szakemberek meghívásával ismertetnénk meg velük a különböző szakmák szépségeit, motiválva Őket a továbbtanulásra, valamilyen szakma elvégzésére.
A tevékenység foglalkozások és beszélgetések keretében segít felkészülni a gyerekeknek az életbe, és a munka világába történő kilépéshez. Felhívja a figyelmet a különböző életkorra jellemző bűnesetekre, következményeire, azok elkerülhetőségére, Megismertetik a gyerekeket a különböző munkákkal. Elmondják és megbeszélik velük, melyek a szellemi, fizikai munkák, azokon belül is a nehéz illetve könnyű fizikai munka. Kitérnek arra is, hogy a különböző szakmák milyen iskolai végzettséget igényelnek, mik a munkakörük, milyen anyagokkal dolgoznak, illetve milyen eszközöket használnak. A gyakorlatok során megtanulják az önéletrajz részeit, hogyan keil elkészíteni és beadni. A különböző szituációs játékok során megismerkednek a kommunikáció alapvető szabályaival, illemtanával és elsajátítják a helyes öltözködés, megjelenés, viselkedés szabályait is.
A tevékenység Prügy, Taktakenéz és Taktaharkány iskoláiban valósult meg.