ROVATOK

2024. márc. 29, P
Auguszta

„Szép lassan szembe merünk nézni a múlttal”

Cukorgyári emléknap 2013A szerencsi cukorgyár bezárásának ötödik évfordulóján, 2013. március 10-én rendeztek megemlékezést Szerencsen.

A rendezvényen közreműködtek az egykori cukorgyári férfikar tagjai. A Himnusz közös eléneklése után Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című novellája hangzott el Zöldiné Eperjesi Ildikó előadásában. A műválasztás talán kicsit szokatlannak tűnt a résztvevők számára egy ilyen eseményen, hiszen a próza arról szól, hogy a főszereplő ifjúkori önmagával találkozik, aki számon kéri rajta az egykori álmok, eszmék megvalósulását.
Ám Koncz Ferenc polgármester beszédét azzal kezdte, hogy neki az ilyen rendezvényeken gyakran eszébe jut ez a novella, vagyis az, hogy az ember szembe tud-e nézni önmagával, meri-e vállalni önmagát. Meg tudja-e találni a múltban azt, ami jó volt, látja-e a jelenben azt, amilyenné a múltnak válnia kellett volna, meg tudja-e határozni az irányt, ami a jövőhöz szükséges.
A cukorgyár bezárásáról szólva a polgármester feltette a kérdést: „Szembe tudunk-e nézni az elmúlt évekkel, meg tudjuk-e azt mondani, hogy mi az, amiben hibát követtünk el, és fel tudjuk-e mérni, hogy ezek a hibák pontosan mit is okoztak itt mindannyiunk számára Zemplén kapujában, és fel tudjuk-e azt mérni, hogy azoknak a hibáknak mi lett a következménye a nemzet számára.” Koncz Ferenc úgy fogalmazott, hogy a szerencsi cukorgyár bezárása nem csak az itt élőknek tragédia, hanem az egész országnak, „Olyasmi szűnt meg, amiben mi itt tudtunk valamit az asztalra tenni, elvettek tőlünk valamit, amit már nem tudunk folytatni.”

„Ahhoz, hogy a jelenben szilárdan álljunk, pontosan kell ismerni a múltat, és ahhoz, hogy meg tudjuk határozni az irányt, fel kell mérni a jelenbéli lehetőségeinket. Itt tartunk mi most Szerencsen. Talán szép lassan szembe merünk nézni a múlttal, meg tudjuk határozni, hogy mi az, amiben hibát követtünk el, és talán meg tudjuk azt is fogadni, hogy ezeket a hibákat többé nem szabad elkövetni” - mondta a város vezetője.

A Szerencsen megszüntetett tevékenységet nagyon nehéz újra felépíteni, de az önkormányzat vezetése azon gondolkodik és dolgozik, hogy az, amit elvettek Szerencstől, valamilyen módon, valamilyen formában ide visszakerülhessen. Ha ezt sikerül elérni, akkor Szerencsnek nem csak múltja és jelene, hanem jövője is lesz - zárta gondolatait a polgármester.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image