A Zempléni Múzeumba felvezető bábos-korlátos lépcsőn a szerencsi Rákóczi-vár látogatói elhaladnak egy üvegezett ajtó mellett, amely mögött egy csigalépcső körvonalazódik ki a kíváncsi tekintetek előtt. Ez az inventáriumok által „kerengő grádicsként” nevezett csigalépcső számos érdekességet rejt magában. Koros lépcsőfokai tölgyfából készültek és a toronyszobába vezetnek. A lépcsőfokok nem felelnek meg a mai kor balesetvédelmi rendszabályainak, ezért csak rendkívüli alkalmakkor lehet rajtuk végigmenni. A lépcsőről nagyjából félúton ki lehet lépni egy ajtón, melyről érdemes tudni, hogy a vár egyetlen in situ, azaz eredeti helyén lévő reneszánsz kőkeretébe ágyazódik és a múzeum kiállítóterében található. A Zempléni Múzeum szemfüles látogatói a kerengő grádics egy használóját is megpillanthatják.
Még a XX. század elején is élt a feltételezés, hogy a csigalépcső a bencés monostor harangtornyába vezetett, mára már – László Csaba régész kutatásainak köszönhetően – tudjuk, hogy a szerencsi vár nem foglalja magába a monostor épületét, a lépcsőn pedig katonák közlekedtek a földszintről a kaputorony tetejéig.
A toronyszoba lépcsője egyébként egy novellát is ihletett, melyet az alábbi linken olvashatnak a kedves érdeklődők:
https://csocsoszan.hu/irasaink/roevidprozak/item/263-a-toronyszoba-lepcsoje
A képen az in situ, rózsamintás reneszánsz kőkeret látható 1980-ban (a régészeti feltárás idején készített régészeti dokumentációból).