Nyolcadik alkalommal rendeznek triatlon versenyt Szerencsen 2016. szeptember 11-én, vasárnap. A versenyt ebben az évben is Mini, Újonc, Haladó, Prémium és Vasember távon rendezik meg a Városi Tanuszodában és a gimnázium sportudvarán. A kerékpáros pálya Abaújszántó irányában van kijelölve, míg a futópálya Bekecs végéig tart. A tavalyi évhez hasonlóan a Haladó távon háromfős váltócsapatok nevezését is elfogadják. Ebben a számban a távok: 500 méter úszás, a váltást követően 12 km kerékpározás, majd 3 km futás. A váltóversenyben vagy csak férfi vagy csak női tagokból álló csapatok nevezhetnek.
A 2009-ben először megrendezett verseny résztvevőinek száma évről-évre bővült, s a szervezők – Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata – bíznak az ez évi sikeres lebonyolításban is.
Nevezni a Szerencs város honlapján elérhető és letölthető nevezési lapon vagy az uszodában lehet.
A részletes versenykiírás és a pályarajzok ugyanezeken a helyeken érhetők el.
A versenyzőket távonként, nemenként és korcsoportonként értékelik,
ahol az első három helyezett éremdíjazásban részesül, illetve minden
résztvevő a verseny emblémájával ellátott pólót kap ajándékba.
A jelképes, 1000 forintos nevezési díjakat a szervezők a Kulcsár Anita Alapítvány javára gyűjtik és adják át a verseny végén.
A Kulcsár Anita Alapítvány – többek között – azon szerencsi diákokat jutalmazza, akik kimagasló sportteljesítményük mellett érnek el kiváló tanulmányi eredményeket.
{phocadownload view=file|id=2696|text=Letölthető jelentkezési lap|target=s}
A nevezési lapot mentse le saját számítógépére, töltse ki, majd
küldje vissza mellékletként a
Térképek:
{phocadownload view=file|id=2059|text=FUTÁS|target=s}
{phocadownload view=file|id=2060|text=KERÉKPÁR |target=s}