Szerencs Város Önkormányzata 1998. április 15-én hozott határozatával április 20-át „Szerencs Város Napjává” nyilvánította.
A döntést az indokolta, hogy 1605. április 17-20. között városunkban zajlott – Szerencs akkori birtokosa, Rákóczi Zsigmond támogatásával – az az országgyűlés, amely Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választotta.
A képviselő-testület döntésével így kívánt emléket állítani Bocskai Istvánnak, Erdély és Magyarország fejedelmének, aki a török és Habsburg hatalom közé szorítva sikeresen vívta meg függetlenségi harcát, a magyar nép egyetlen győzelemmel végződő szabadságharcát.
Hagyományainknak megfelelően ezen a napon együtt ünneplünk testvérvárosaink képviselőivel, felkeressük a városban található Bocskai-emlékhelyeket, a gimnázium diákjai ünnepi műsorral emlékeznek meg az intézmény fejedelmi névadójáról és a Szerencshez kötődő történelmi eseményről, az önkormányzat képviselő-testülete ünnepi ülés keretében adja át a városi kitüntetéseket.
A Város Napját számos kulturális és sportprogram kíséri, melyre szeretettel várjuk településünk lakóit, és minden kedves Szerencsre látogatót.
Szerencs Város Napja 2009
Kísérőrendezvények:
Április 18. péntek
13 óra III. Szerencsi Pálinka és Bormustra a Népházban
14 óra II.
Néptánc Szólófesztivál Szerencsi Általános Iskola Rákóczi épületében, az
eredményhirdetést követően táncház a Pipás Zenekar közreműködésével
16 óra Reneszánsz
kiállítás megnyitója a Rákóczi-vár Árkád termében
A kiállítást megnyitja:
Rónavölgyi Endréné polgármester
Műsor: reneszánsz zene a művészeti iskola növendékeinek előadásában
17 óra Jó tanulók, jó sportolók kitüntetése a Rákóczi-vár színháztermében
Április 19. szombat
13 óra
Szerencs Nagydíj - Nyílt Országúti Kerékpárverseny rajtja a Polgármesteri Hivatal elől
A felnőttek versenye alatt:
Kerékpáros ügyességi verseny a szerencsi óvodásoknak, iskolásoknak
Szerencs Város Napja
Április 20. vasárnap
9 óra
Koszorúzás a Bocskai-kapunál a Bocskai István
Gimnázium udvarán
A Bocskai-korona felavatása a
gimnázium északi bejáratánál
Zenés felvonulás a Geisenheim tér érintésével a Bocskai-szoborhoz
Közreműködik a Fanfár Szerencsi Ifjúsági Fúvószenekar
Koszorúzás Bocskai István bronzszobránál
10 óra
A fejedelemválasztó szerencsi országgyűlésre emlékező ünnepi műsor a
Rákóczi-vár színháztermében a Bocskai István Gimnázium diákjainak előadásában
Köszöntőt mond: Dr. Gál András igazgató
11 óra
Szerencs Város Képviselő-testületének nyilvános ünnepi ülése
a Rákóczi-vár színháztermében
Díszvendég: Mandur László, az Országgyűlés alelnöke
A helyi kitüntetéseket átadja: Rónavölgyi Endréné polgármester
A Four Fathers műsora
19.40 óra A III. Szerencsi Pálinka- és Bormustra díjkiosztója a színházteremben
20 óra Szerencsi Várszínház
Maurice Hennequin-Pierre Veber-Nádas Gábor:
Elvámolt nászéjszaka - zenés vígjáték
a színházteremben.
Szereposztás
Dupont, kerületi bíró: Straub Dezső
Dupont asszony: Rátonyi Hajni
Zezé: Gregor Bernadett
Paulette lánya: Fogarassy
Bernadett
Lisa: Oszter Alexandra
Treveine, Paulette férje: Gergely Róbert
Baule, tartalék vőlegény: Beleznay Endre
Couzan, keresztapa: Benkóczy László
Gontrant, Lisa vőlegénye: Straub Péter
Frontignac, tevekereskedő: Fogarassy András
Mariette, a cseléd: Sáfár Anikó
Ernestine, a cseléd: Szabó Zsuzsa
Festőnövendék: Boros Ádám
Rendező: Straub Dezső
Zeneszerző: Nádas Gábor
Rendező: Straub Dezső
A belépés díjtalan.