Tisztelt Látogató!
A világörökség részét képező Tokaj-hegyalján található Szerencs, amely földrajzi elhelyezkedése, az itt található történelmi emlékhelyek, kulturális értékek és a kiváló borok révén az elmúlt évszázadokban méltán kapta a Hegyalja Kapuja nevet.
Budapest felől érkezve a település keleti bejáratánál a látogatókat a Világörökségi Kapuzat fogadja.
Így juthatunk el Hegyalja Kapuja szívébe, ahol a Népház épületében található a Szerencsi Városüzemeltető Non-profit Kft. központja. Cégünket 2008-ban alapította Szerencs Város Képviselő-testülete. Feladataink szerteágazóak: társaságunk gazdálkodik az önkormányzati tulajdonban lévő sportcélú ingatlanokkal, a központi orvosi ügyeletnek és rendelőknek helyet adó egészségházzal, a városban található bérlakásokkal. Biztosítjuk a bölcsődések, óvodások, általános- és középiskolások, valamint az időskorúak közétkeztetését, gondoskodunk a helyi oktatási intézmények takarításáról.
Gazdasági társaságunk kiemelt figyelmet fordít a Városi Tanuszoda, valamint a Szerencsi Fürdő és Wellnessház üzemeltetetésére, amely létesítmények az egészségmegőrzés mellett az idegenforgalom szolgálatában is állnak. A tanuszoda gyerekmedencével és egy 25 méteres úszómedencével várja a látogatókat. A Szerencsi Fürdő és Wellnessház kínálatában pezsgőfürdő, úszómedence, finn szauna, infraszauna, gőzkabin és sókabin egyaránt megtalálható.
Kérem, látogassanak el Szerencsre, a kulturális értékek, a szerencsi csokoládé, a finom borok és gasztronómiai különlegességek városába.
Takács M. István
ügyvezető
Elérhetőségek
Szerencsi Városüzemeltető Non-Profit Kft.
Székhely: 3900 Szerencs, Kossuth tér 1.
Postázási cím: 3900 Szerencs, Kossuth tér 1.
Telefon/Fax: (47) 777-074
E-mail:
Városi Tanuszoda
Postázási cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1.
Telefon/Fax: (47) 560-254
E-mail:
Szerencsi Fürdő & Wellnessház
Postázási cím: 3900 Szerencs, Rákóczi út 94.
Telefon: (47) 560-254
Mobil: (20) 430-3333
E-mail:
További információ: www.varosuzemelteto.hu
Facebook: www.facebook.com/szerencsi.varosuzemelteto