ROVATOK

2024. dec. 22, V
Zénó, Tifani, Anikó

Pályázati felhívás középiskolában tanuló roma fiataloknak!

Pályázati felhívás középiskolában tanuló roma fiataloknak!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2023/2024. tanévre.

Pályázati feltételek
Pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:

  1. magyar állampolgárság;
  2. magyarországi lakóhely;
  3. büntetlen előélet;
  4. valamely rendvédelmi technikumba vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való, a középfokú köznevelési intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati viszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati viszony vállalása;
  5. szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő – a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő –folytatásának vállalása;
  6. kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;
  7. egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;
  8. írásbeli hozzájárulás a pályázat benyújtása során az ORFK rendelkezésére bocsátott személyes – köztük különleges – adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja.
  9. írásbeli nyilatkozat roma származásról.

A támogatás formája, mértéke
A pályázatot elnyerők számára a támogatást a B-A-Z. Vármegyei Rendőr-főkapitányság biztosítja saját költségvetése terhére, a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:

  1. számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség, és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével;
  2. tanévenként - számla alapján, személyenként legfeljebb 25.000 Forint értékben - ruházkodási segéllyel;
  3. tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig);
  4. az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatással:
    3,00-3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint/hónap,
    3,51-4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 forint/hónap,
    4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 forint/hónap
    4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 forint/hónap összegben
  5. kitűnő tanulmányi átlag esetén egy szakmai nap eltöltésére nyílik lehetőség valamely, területileg illetékes rendészeti szakközépiskolában.

Egyéb tudnivalók
A pályázatot 2023. június 30-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatához (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. sz.), vagy bármelyik - lakóhely szerinti – rendőrkapitányságon lehet benyújtani.
A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely, és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosításra szolgáló okmány másolata, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulást, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, írásbeli nyilatkozatot roma származásról, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, a köznevelési intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.
A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszi, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.

Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során bemutatni szükséges szakorvosi leletek:

  1. háziorvos által kitöltött, mellékelt kérdőív;
  2. 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálat eredménye;
  3. labor (vérkép, ionok, vesefunkció, májfunkció, vérzsírok, vércukor, vizelet);
  4. hallásvizsgálat;
  5. szemészeti lelet;
  6. EKG lelet;
  7. az egészségi állapotával, illetve korábbi betegségeivel kapcsolatos valamennyi dokumentum (szakorvosi leletek, kórházi zárójelentések stb.);
  8. férfiaknál egy évnél nem régebbi urológiai vizsgálat eredménye;
  9. nőknek egy hónapnál nem régebbi nőgyógyászati lelet és egy évnél nem régebbi citológiai vizsgálat eredménye.

A pályázatokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.
A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2023. augusztus 31.
A pályázatot nyert tanulókkal a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 15-ig támogatási szerződést köt.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a B-A-Z. VMRFK Humánigazgatási Szolgálattól szerezhető be (Halasi László c. r. alezredes, 06-46/514-500/83-63 mellék).

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image