ROVATOK

2024. márc. 29, P
Auguszta

Országgyűlési képviselők választása 2022.

Országgyűlési képviselők választása 2022.

– Hazánkban meghatározó nap volt április 3-a, amikor az egyéni választókerületekben szavaztunk a nyilvántartásba vett országgyűlési képviselő-jelöltekről és népszavazáson fejezhettük ki a véleményünket a gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódó kérdésekről – írta közösségi oldalán Nyiri Tibor Szerencs polgármestere, majd így folytatta:
– Szerencsen és Ondon 5114-en járultunk az urnákhoz, ami kimagasló 71,64%-os részvételt jelent. Köszönöm azoknak, akik éltek az alapjogukkal és hitük, meggyőződésük alapján felkeresték a szavazóköröket és leadták a voksukat.
Egyéni választókerületünkben – 99,09%-os feldolgozottságánál – 28 945 szavazattal (60,18%) dr. Koncz Zsófia, a FIDESZ-KDNP jelöltje szerzett egyéni mandátumot, így továbbra is ő képviseli az itt élő embereket a Magyar Országgyűlésben. A győzelméhez a magam és településünk lakói nevében ezúton is gratulálok!
Terveim szerint rövidesen személyes találkozó keretében egyeztetem képviselő asszonnyal Szerencs és Ond fejlesztési céljait, amelyeknek a megvalósításához elengedhetetlennek tartom a segítő támogatását. Bízom abban, hogy közös munkánkat eredményesen tudjuk tovább folytatni településünk fejlődésének, az itt élő emberek életminőségének a javítása érdekében.
Megköszönöm a választásban résztvevő köztisztviselők, szavazatszámlálók munkáját, akik biztosították a voksolás törvényes feltételeit – zárta bejegyzését Nyiri Tibor.

Előzetes eredmények a Borsod-Abaúj-Zemplén, 6. számú országgyűlési egyéni választókerület (Tiszaújváros) 99,09%-os feldolgozottságnál.

Névjegyzéki adatok:
A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 73357
Ebből
– Máshova átjelentkezett: 0
– Külképviseletre jelentkezett: 0
Megjelenési adatok
– A szavazókörben megjelent választópolgárok száma: 48 748
– Átjelentkezéssel a külképviseleten szavazók beérkezett borítékjainak száma: 0
– Szavazó választópolgárok száma összesen: 48748
Szavazási adatok:
– Urnában és beérkezett borítékokban lévő szavazólapok száma: 48 681
– Érvénytelen szavazólapok száma: 585 (1,20%)
– Érvényes szavazólapok száma: 48096 (98,80%)

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 28945 (60,18%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 17226 (35,82%)
Macskás József 676 (1,41%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 529 (1,10%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 502 (1,04%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 218 (0,45%)

SZERENCS

Szerencs 001 sz. szavazókör Bekecsi út 10 sz. (Rendelőintézet):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 777
Megjelenési adatok
– Megjelent: 567 (72,97%)
– Nem jelent meg: 210 (27,03%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 5
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 562
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): -5
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 1
– Érvényes szavazólapok száma: 561

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 344 (61,32%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 197 (35,12%)
Macskás József 8 (1,43%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 7 (1,25%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 3 (0,53%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 2 (0,36%)

Szerencs 002 sz. szavazókör Kossuth tér 1 sz. (Népház):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 677
– Az ebbe a szavazókörbe átjelentkezett választópolgárok száma: 69
Megjelenési adatok
– Megjelent: 486 (71,79%)
– Nem jelent meg: 191 (28,21%)
Átjelentkezéssel szavazók:
– Megjelent: 67 (97,10%)
– Nem jelent meg: 2 (2,90%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 486
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 7
– Érvényes szavazólapok száma: 479

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 297 (62,00%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 169 (35,28%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 4 (0,84%)
Macskás József 3 (0,63%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 3 (0,63%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 3 (0,63%)

Szerencs 003 sz. szavazókör Huszárvár út 11 sz. (Rákóczi-vár lovagterem):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 732
Megjelenési adatok
– Megjelent: 590 (80,60%)
– Nem jelent meg: 142 (19,40%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 588
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): -2
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 4
– Érvényes szavazólapok száma: 584

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 288 (49,32%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 283 (48,46%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 5 (0,86%)
Macskás József 4 (0,68%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 2 (0,34%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 2 (0,34%)

Szerencs 004 sz. szavazókör Huszárvár út 11 sz. (Rákóczi-vár színházterem):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 734
Megjelenési adatok
– Megjelent: 572 (77,93%)
– Nem jelent meg: 162 (27,07%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 572
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 4
– Érvényes szavazólapok száma: 568

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 284 (50,00%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 255 (44,89%)
Macskás József 10 (1,76%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 8 (1,41%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 6 (1,06%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 5 (0,88%)

Szerencs 005 sz. szavazókör Rákóczi út 128 sz. (Gyárkerti Óvoda):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 745
Megjelenési adatok
– Megjelent: 450 (60,40%)
– Nem jelent meg: 295 (39,60%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 450
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 6
– Érvényes szavazólapok száma: 444

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 265 (59,68%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 159 (35,81%)
Macskás József 8 (1,80%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 5 (1,13%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 5 (1,13%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 2 (0,45%)

Szerencs 006 sz. szavazókör Rákóczi Zs. tér 1 sz. (Rákóczi-iskola):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 850
Megjelenési adatok
– Megjelent: 563 (66,24%)
– Nem jelent meg: 287 (39,60%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 563
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 7
– Érvényes szavazólapok száma: 556

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 361 (64,93%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 181 (32,55%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 5 (0,90%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 4 (0,72%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 3 (0,54%)
Macskás József 2 (0,36%)

Szerencs 007 sz. szavazókör Rákóczi Zs. tér 1 sz. (Rákóczi-iskola):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 785
Megjelenési adatok
– Megjelent: 599 (76,31%)
– Nem jelent meg: 186 (23,69%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 599
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 8
– Érvényes szavazólapok száma: 591

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 353 (59,73%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 217 (36,72%)
Macskás József 10 (1,69%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 6 (1,02%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 3 (0,51%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 2 (0,34%)

Szerencs 008 sz. szavazókör Rákóczi Zs. tér 1 sz. (Rákóczi-iskola):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 813
Megjelenési adatok
– Megjelent: 564 (69,37%)
– Nem jelent meg: 249 (30,63%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 564
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 4
– Érvényes szavazólapok száma: 560

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 317 (56,61%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 226 (40,36%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 6 (1,07%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 5 (0,89%)
Macskás József 4 (0,71%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 2 (0,36%)

Szerencs 009 sz. szavazókör Rákóczi út 128 sz. (Gyárkerti Óvoda):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 559
Megjelenési adatok
– Megjelent: 396 (70,84%)
– Nem jelent meg: 163 (29,16%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 396
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): 0
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 3
– Érvényes szavazólapok száma: 393

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 207 (52,67%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 168 (42,75%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 7 (1,78%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 7 (1,78%)
Macskás József 3 (0,76%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 1 (0,25%)

Szerencs 010 sz. szavazókör Ond, Fő út 71 sz. (Idősek Klubja):
– A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 466
Megjelenési adatok
– Megjelent: 327 (70,17%)
– Nem jelent meg: 139 (29,83%)
Szavazási adatok:
– Urnában lévő, bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma: 0
– Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma: 325
– Eltérés a szavazóként megjelentek számától (+/-): -2
– Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma: 4
– Érvényes szavazólapok száma: 321

Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 210 (65,42%)
Jézsó Gábor (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 97 (30,22%)
Macskás József 6 (1,87%)
Molnár Sándor (NORMÁLIS PÁRT) 3 (0,93%)
Papp György (MUNKÁSPÁRT-ISZOMM) 3 (0,93%)
Veszprémi Ádám (MEMO) 2 (0,62%)

(Forrás: valasztas.hu)

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image