ROVATOK

2024. dec. 22, V
Zénó, Tifani, Anikó

Megnyitott a Közösségi Ház

Megnyitott a Közösségi Ház

Korábban elnyert pályázatok eredményeként május 25-én megnyitotta kapuit a városközpontban, a Rákóczi út 99. szám alatt (a helyiek által „R” épületként ismert) Közösségi Ház. A gyerekesély programok infrastrukturális fejlesztéséhez nyújtott pénzügyi támogatást a város önkormányzata is kiegészítette, így közel 100 millió forintot költött a település egyik impozáns épületének a helyreállítására, ami korábbi állagát tekintve megérett a felújítására.
Nyiri Tibor polgármester köszönetet mondott a kivitelezőnek az igényes munkáért, a belső terek színvonalas kialakításáért. Az eseményen elhangzott, hogy az épületben a szakemberek nyújtanak segítséget a hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek, fiataloknak, hogy közösségre találjanak, tanácsokat kérhetnek problémáik megoldáshoz, ezáltal az élethelyzetük javításához, hogy nagyobb eséllyel válhassanak hasznos és teljes jogú tagjává társadalmunknak.
A polgármester arról tájékoztatott, hogy egy másik pályázat kettő évig finanszírozza a működés- és dolgozók bérének a költségeit, az intézmény a szerencsi járásban végzi az önkormányzatokkal, gyermekvédelmi szervezetekkel együttműködve a tevékenységét, a szolgáltatásuk esélyt nyújt a gyerekeknek – ezáltal a családoknak –, hogy sorsukon változtassanak.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image