ROVATOK

Már igényelhető a megemelt tanévkezdési támogatás

Már igényelhető a megemelt tanévkezdési támogatás

Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2025.06.27.-i döntése alapján, 30.000 forint tanévkezdési támogatás állapítható meg:
– az általános iskolai, középfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek/ek jogán annak a szülőnek, vagy más törvényes képviselőnek, akinek gyermeke és a kérelmező a kérelem benyújtását megelőző kettő éve Szerencs város közigazgatási területén állandó lakcímmel rendelkezik, valamint életvitelszerűen a településen él,
– saját jogán jogosult az a nagykorú tanuló/hallgató, aki közép vagy első felsőfokú képzésben nappali oktatás munkarendje szerint folytat tanulmányokat, és a kérelem benyújtását megelőző kettő éve Szerencs város közigazgatási területén állandó lakcímmel rendelkezik.

A támogatás megállapításának feltétele továbbá, hogy a kérelmező:
– családjában az egy főre eső jövedelem összege ne haladja meg a 399.000 forintot, azaz a szociális vetítési alap 1400%-át,
– egyedülálló szülő vagy törvényes képviselő esetében 513.000 forintot, azaz a szociális vetítési alap 1800%-át.

A támogatás kérelemre állapítható meg, melyet 2025. augusztus 1. és 2025. október 15. napja között lehet benyújtani a Szerencsi Közös Önkormányzati Hivatalban (Szerencs, Rákóczi út 89.).

A kérelemhez csatolni kell:
– a kérelem benyújtását megelőző legutolsó nettó jövedelem igazolását,
– lakcímkártya első oldalának másolatát, melyen a bejelentési idő látható,
– első osztályos gyermek esetében a felvételi értesítő másolatát,
– általános-, közép-, illetve felsőoktatásban résztvevő tanulók esetében a gyermek részére kiállított diákigazolványt, vagy a fennálló tanulói jogviszonyról szóló igazolást, mely igazolja a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói/hallgatói jogviszonyt.

A kérelem letölthető Szerencs város honlapjáról, illetve beszerezhető a Szerencsi Közös Önkormányzati Hivatal információs pultjánál.
A kitöltött kérelmet és a hozzácsatolt igazolásokat kérjük a gyors és hatékony ügyintézés céljából a Szerencsi Közös Önkormányzati Hivatal földszint 9. számú irodájában benyújtani, ahol egy rövid ellenőrzést követően átvételre kerülnek.

A kérelem elbírálását követően Határozatban értesítjük az ügyfeleket, melyet az önkormányzat helyi kézbesítői juttatnak el a kérelmező címre.

A támogatás összege 30.000 Ft/tanuló, melyet pénzbeli támogatás formájában kapnak a jogosultak. Kifizetése az önkormányzat pénztárában vagy bankszámlaszámra utalva történik.

Tájékoztató a 2025. évi tanévkezdési támogatás igényléséről

Letölthető tanévkezdési támogatás kérelem 18 év alatti 2025.

Letölthető tanévkezdési támogatás kérelem 18 év feletti saját jogán 2025.

Letölthető munkáltatói jövedelem igazolás

Szerencs, 2025. július 31.

Kiss Attila
polgármester

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image