A „Szerencs központú agglomeráció szennyvízelvezetése és tisztítása” című projekt keretében a napokban megkezdődik Szerencsen a Bekecsi- és Rákóczi úton az 1960-as években épült szennyvíz gerincvezeték rekonstrukciója.
A tervek szerint 2023. augusztus végéig tartó kivitelezési munkákat a nyíregyházi székhelyű KE-VÍZ 21 ZRT. végzi a projektben érintett települési önkormányzatokkal, ennek körében Szerencs, Bekecs, Legyesbénye, Mezőzombor, Rátka, Mád településekkel megkötött megállapodás alapján.
Az építéssel érintett állami tulajdonú közúthálózat területe a következő: a 3611 jelű Köröm – Tiszalúc – Szerencs összekötő út Bekecsi úti és Rákóczi úti szakasza a Bekecs táblától a cukorgyári körforgóig, következő szakasza a 3614 jelű Szerencs-Mezőzombor összekötő út Rákóczi úti szakaszán a cukorgyári körforgótól a Nestlé Hungária Kft. teherbejáratáig.
A kivitelezőtől kapott tájékoztatás alapján a munka nem jár az aszfaltburkolat felbontásával, hanem ún. csőbéleléses technológiával kerülnek elvégzésre az állami út kezelője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által jóváhagyott ideiglenes forgalomszabályozási tervek alapján.
A közúton forgalmi rend változás és sebességkorlátozás, valamint a munkavégzéssel érintett útszakasz mellett megállási tilalom lép életbe. A felújítás szakaszosan, egyidőben – a technológiából és a helyszíni körülményekből adódóan – 250-300 méteres szakaszokban történik, ahol félpályás útlezárásra kell számítani, jelzőlámpás vagy jelzőőrös irányítással, és a parkolás tilalmával.
A kivitelezést hétköznapokon 7-17 óra közötti időszakban végzik. Az építési időszakban felmerülő kellemetlenségek miatt a beruházó a közúti közlekedés szereplőinek szíves türelmét kéri.
Szerencs, 2023. június 7-én.
Nyiri Tibor Szerencs polgármestere