A Magyar Kultúra Napja január 22-e. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnuszt. A magyar kultúra napja és a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak január 23-án Szerencsen.
Az esemény napján, néhány perccel 10 óra után, kígyózó sorokban érkeztek a szerencsi diákok, a helyi nyugdíjas klubok tagjai, intézményvezetők és városlakók a Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyába, hogy közösen szavalják el a Himnuszt. Erre az alkalomra több mint kétszázan gyűltek össze.
A megjelenteket Mezei Marianna, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte, aki a magasztaló ének eredetéről beszélt. Elhangzott, hogy Kölcsey költeményét a nép tette nemzeti himnusszá. Erről azonban nem maradt fent semmilyen írásos dokumentum, hogy hogyan vált hivatalossá. A Magyar Köztársaság alkotmányába csak 1989-ben került be hivatalosan. Hangsúlyozta: az elmúlt két évszázadban egyes számítások szerint 16 milliárdszor hangozhatott el a dicsőítő ének. Ezt a hihetetlen nagy számot a szerencsiek eggyel biztosan gyarapították.
A beszéd után az egybegyűltek közösen szavalták el a nyolc versszakot. Az erről készült élő adás visszanézhető a Globo Televízió Facebook oldalán.