ROVATOK

2024. május 9, Cs
Gergely

Kollégiumból lopott

Egy kollégiumi szobatársától telefont eltulajdonító lánnyal szemben élt vádemelési javaslattal a rendőrség.

A Szerencsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást 2013. december 11-én – akkor még - ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. december 8-án az esti órákban az egyik kollégiumi szobából ismeretlen személy eltulajdonította az ott lakó egyik diák mobiltelefonját.

Az ügyben bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, majd 2014. január 27-én gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kollégiumi szobatársat.

A Szerencsi Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozást a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészség részére.  

 

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. február 21.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image