ROVATOK

2024. május 8, Sze
Mihály

Két órán belül elfogták a rablót

A Szerencsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, mert 2013. szeptember 13-án délután fél négykor a mezőzombori vasútállomás melletti területen egy 76 éves férfit leütöttek, majd az eszméletét vesztett sértettet a közeli bokros részre húzva kirabolták.

A sértett a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A bevezetett forrónyomos intézkedések eredményeként a nyomozók az elkövetéstől számított két órán belül azonosították, elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Zoltán 26 éves helyi lakost.
A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az illetékes ügyészségen előterjesztéssel él a bűnügyi őrizetben lévő terhelt előzetes letartóztatásának indítványozása érdekében.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image