ROVATOK

2024. május 9, Cs
Gergely

Két órán belül elfogták a betörő asszonyt

Rendőrségi hírekA rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki egy legyesbényei gyógyszertárba tört be, ahonnan különféle antidepresszánsokat lopott.

A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Istvánné 32 éves legyesbényei lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. augusztus 3-án 9 órát megelőzően betört a legyesbényei gyógyszertárba, ahonnan különféle antidepresszánsokat tulajdonított el. Az asszony a nyomozóknak gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy hétvégén elfogytak a rendszeresen szedett gyógyszerei, ezeket akarta pótolni.

A bejelentést követően két órán belül elfogott és beismerő vallomást tett terhelttel szemben folytatott nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. augusztus 4.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image