ROVATOK

2024. ápr. 19, P
Emma

„Jónak lenni – nem rossz dolog"

Böjte Csaba SzerencsenSzerencs Város Önkormányzatának meghívását fogadta el Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az Erdélyben található, Déva központú gyermekmentő szervezet, a Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

Az atyát Koncz Ferenc szerencsi polgármester fogadta szerdán (2015. november 18.), majd látogatást tettek a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában, illetve a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában.
Böjte Csaba rendkívüli érzékkel, "gyermeknyelven" beszélgetett el a fiatalokkal, figyelmüket arra hívta fel, hogy embertársainkat tiszta szívből kell szeretni, a jó cselekedeteknek nincsenek határai, hinni kell a jók többségében. Egyetlen életünk van, nem érdemes duzzogni sikertelenségek, kudarcok esetén, mosolyogni kell azokon és tudni kell újrakezdeni.
Mondandója hasonló volt később, a Rákóczi-várban megtartott előadásán, amit immár a felnőtt korosztály előtt mondott el. Az atya kitért napjaink legégetőbb problémájára is, a bibliai Saul, azaz Szent Pál apostol példáján keresztül vezette le, hogy rá kell lépni Jézus Krisztus útjára. El kell érni, hogy tudatosuljon, Isten parancsainak megtartása nélkül pusztulásunk lesz a vég, hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal kell a tanúságot kifejezni, hiszen jót tenni – jó. Az előadások végén Koncz Ferenc polgármester arról tájékoztatta Böjte Csabát, hogy a szerencsiek adománygyűjtésbe kezdtek, az ajándékot karácsony előtt juttatják el Erdélybe.

 

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image