Második alkalommal rendezték meg február 18-án a Szerencsi Farsangi Futást. A tavalyihoz hasonlóan most is a Rákóczi-vár adott otthont a sporteseménynek. Ez nem klasszikus értelembe vett verseny volt, hanem sokkal inkább közösségi alkalom, ahol találkozhattak a környék mozogni vágyói, ismerkedhettek, mindezt jó hangulatban, akár jelmezbe öltözve.
A rendezvényre több mint háromszázan sorakoztak fel. A rajt előtt „Bianka Kangoo” csapata tartott bemelegítést a résztvevőknek. Ezt követően Koncz Zsófia, országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében gratulált a szervezőknek, hogy sok résztvevőt mozgósítottak, majd Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere köszöntette a megjelenteket, eredményes és kellemes kikapcsolódást kívánt a résztvevőknek.
Pokrovenszki Gergely, a verseny szervezője érdeklődésünkre elmondta, hogy úgy állították össze a távokat, hogy minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbbet (2.5, 5 és 7.5 km). A nevezők többsége helybéli volt, de több csapat is érkezett Nyíregyházáról, Miskolcról és Debrecenből. Pokrovesznki Gergely hangsúlyozta jövőre az lenne a cél, hogy meghaladják az 500 fős nevezői létszámot, amire jó esélyt lát.
Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere szerkesztőségünknek kifejtette, hogy az önkormányzat elkötelezett az egészséges életmód népszerűsítésének, ezért minden segítséget megadtak a szervezőknek: rendelkezésükre bocsájtották a Rákóczi-várat, továbbá a szerencsi polgárőrök – a rendőrséggel együttműködve – biztosították a helyszínt.
A célban minden résztvevő forró teát, fánkot, kerámia érmet és utalványokat kapott ajándékba.
Forrás és fotó: Szerencsi Hírek