Az óvoda kulcsfontosságú intézmény városunkban, mert ez az első hely, ahol a gyermekek megtanulják az együttműködést és önállóságot. Ezek az évek a kicsik érzelmi, értelmi és szociális fejlődése szempontjából is meghatározók, elősegítik a társadalmi egyenlőséget, az itt szerzett tapasztalatok megalapozzák a későbbi iskolai tanulmányaikat.
Szerencs Város Önkormányzata az állami támogatást kiegészítve biztosítja a Gyárkerti- és a Napsugár épületekben az óvoda működéséhez szükséges intézményi hátteret, ahol felkészült óvodapedagógusok, dajkák és az őket segítő személyzet magas színvonalú nevelőmunkát végez. Elsősorban nekik köszönhető, hogy az anyukák és apukák abban a tudatban mennek dolgozni, hogy gyermekük biztonságban és gondoskodó környezetben van. Ondon is rendelkezésre áll az erre a célra a korábbi években felújított épület, azonban a szülők ott úgy döntöttek, hogy nem íratják ide a kicsiket, így a létszám nem érte el a csoport indításhoz a jogszabályban meghatározott minimumot. A lehetőség azonban továbbra is biztosított Ondon, akár bölcsődei ellátásra is. Jelentkezők eddig azonban még nem érkeztek.
Szerencsen szeptembertől tovább bővül a választék, hiszen az idén ősszel megkezdi működését az új református óvoda, a katolikus egyház is építkezik a belvárosban, a jövőben pedig a Szabadság utca melletti területen a görögkatolikus egyház létrehozza a bölcsődéjét.
A kínálat gazdag. A szülők felelősséggel dönthetnek arról, hogy gyermekeik nevelését melyik intézményre bízzák. Mivel az idei év beiratkozása már megtörtént, ezért azt már tudjuk, hogy a református óvodába ősszel 25-30 gyerek kerül át a szerencsi önkormányzati óvodából. Hasonló létszámot feltételezünk a jövőben induló intézmény esetében is. Tehát megközelítőleg ötven fővel csökken a gyereklétszámunk, ami 12 csoportunkból maximum négyet érinthet. A bölcsődei ellátást is figyelembe véve – ahol az utóbbi időben örvendetesen növekedett a létszám – látható, hogy nyolc óvodai csoport nem fér el egy helyszínen. Tehát a jelenlegi információink alapján megalapozott a szándékunk, hogy Szerencsen a Gyárkerti- és Napsugár épületek hosszabb távon továbbra is az önkormányzati óvodai nevelés színterei maradjanak. A felekezeti intézmények vallási és etikai értékeket is közvetítenek, ezért a családok hite alapján fogadják a környező falvakból is a kicsiket. Szerencs Város Önkormányzata által fenntartott bölcsőde és óvoda elsősorban a helyben lakóknak kívánja biztosítani a magas szintű szolgáltatásokat, azonban szeretettel várjuk a városkörnyék településeiről az érdeklődőket.
Az elmúlt évek átgondolt humánerőforrás gazdálkodásának köszönhetően szakdolgozóink munkahelye sem került veszélybe, tehát biztosított a foglalkoztatásuk.
Úgy gondolom, hogy az óvoda nemcsak a családok és gyerekek számára nélkülözhetetlen, hanem Szerencs fejlődése szempontjából is elengedhetetlen, ami befektetés a jövő nemzedékbe és városunknak is hosszútávú előnyökkel szolgál.
Nyiri Tibor
Szerencs polgármestere