ROVATOK

2024. okt. 6, V
Brúnó, Renáta

Állami feladat a hulladékgazdálkodás

Állami feladat a hulladékgazdálkodás

Az Országgyűlés által elfogadott törvény alapján 2023. július 1-től hatályba lépett a hulladékgazdálkodási koncesszió, így ettől a naptól kezdve a hulladékgazdálkodás kikerült a helyi önkormányzat feladatai közül. A magasabb szintű jogszabály (törvény) szerint Szerencs Város Önkormányzata az erre vonatkozó rendeletét hatályon kívül helyezte. Korábban ez a helyi szabályozás biztosított többlet lehetőséget a helyi vállalkozásoknak, hogy a – feltételek rendelkezésre állása esetén – negyedévente igényelhettek (mentességi) igazolást, ami 2023. június 30-val megszűnt, mivel a helyi önkormányzati rendelet a jogszabály erejénél fogva hatálytalan.
Szerencs város polgármesterének ez irányú megkeresésére válaszolva a Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. (ZHK Kft.) közölte, hogy ellenkező rendelkezésig a 2023. június 30-ig szerzett jogok és kötelezettségek (pl. mentesség, kedvezmény stb.) nem változnak, az év végéig hatályban maradnak, amennyiben azokban a módosításra okot adó körülmény nem áll be.
A gazdálkodói szervezetek mentességével összefüggésben a 2023. évre kiadott jegyzői igazolások a vonatkozó év kapcsán érvényesek, azonban jogszabályi felhatalmazás hiányában 2023. július 1. napjától jegyzői igazolás a díjfizetés alóli mentesülés témájában a korábbi rendeletben meghatározott esetekre vonatkozóan nem adható, mivel a magasabb rendű jogszabály (törvény) az önkormányzatok hatásköréből kivéve a feladatellátást az ezzel összefüggő rendeletalkotás jogát is elvette.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység keretében végzett szolgáltatás igénybevétele minden ingatlanhasználó részére kötelező, aki fizetési (vevő) azonosító birtokában ügyfélnek minősül. Az ingatlan tulajdonosa minden esetben ingatlanhasználónak – és így a kötelező szolgáltatás alanyának – minősül, addig az időpontig míg saját maga vagy meghatalmazottja, az ingatlan új tulajdonosa vagy az ingatlan használatának jogosultja az ingatlan feletti rendelkezési jog átruházását igazoló dokumentumot – birtokbaadási jegyzőkönyv, bérleti szerződés stb. – be nem mutatja a Területi Szolgáltató Ügyfélszolgálatán – a ZHK Kft. válaszában.
Mivel Szerencs Város Önkormányzatának 2023. július 1-től nincs sem jog- se, hatásköre hulladékgazdálkodási ügyekben, ezért kérem, hogy ezzel kapcsolatos kérdéseikkel a MOHU ügyfélszolgálatát szíveskedjenek keresni.

Oleárné dr. Kádas Marianna
Szerencs címzetes főjegyzője

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image