A 92. Ünnepi Könyvhét alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ebben az évben is meghirdeti a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2021 elnevezésű versenyét. A felhívásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kiadó által megjelentetett, vagy a megyében működő grafikai stúdióban készült, ISBN-számmal ellátott művel lehet jelentkezni.
A Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2021 versenyre az előző két évben (2019-ben és 2020-ban) megjelent kötetekkel lehet nevezni 2021. augusztus 16-ig. Kiadó alatt nemcsak az úgynevezett „kiadóvállalatot”, hanem a könyv tényleges kiadóját pl. önkormányzatot, intézményt, esetleg magánszemélyt is értünk, így a könyvtár az ő jelentkezésüket is várja. A versenybe nevezhető könyvek száma nincs korlátozva, és nevezési díjat sem kell fizetni. A versenyre kitöltött, és a
Az elismerések odaítéléséről a szervezők által felkért zsűri dönt. Fontos szempont, hogy a grémium a könyvek tartalmát nem – csak a külső, a megjelenés minőségét értékeli. A díjazásra érdemes kötetek készítői kortárs képzőművészeti alkotást és oklevelet kapnak. Természetesen a közönségszavazás sem marad el, hiszen a pályázatra beérkezett kiadványokat a Könyvhetet megelőzően a könyvtár központi épületben kiállítják, ez alapján dönthet a közönség arról, melyiket tartja a legigényesebbnek. A kötetek a kiállítás után a könyvtár tulajdonába kerülnek.
Az ünnepélyes eredményhirdetés 2021. szeptember 2-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor a 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok miskolci megnyitója előtt lesz a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A versenyről további információt a 46/503-120-as telefonszámon, valamint a