ROVATOK

A remény oratóriuma csendült fel

A remény oratóriuma csendült fel

A 34. Zempléni Fesztivál egyik legkülönlegesebb zenei eseményének adott otthont augusztus 14-én a szerencsi Munkás Szent József-templom.

A StEFREM férfikar bemutatta Bubnó Tamás „Primissa (A remény oratóriuma)” című művét, amely nem csupán koncert volt, hanem egy valódi közösségi és lelki utazás. A templom falai között összegyűlt érdeklődőket elsőként Marosi Balázs káplán köszöntötte. Kiemelte, hogy a bevásárlóközpontok szomszédságában megbúvó templom a város fontos jelképe, egy megszentelt hely, ahol az imádság mellett most a zene hangjai is az ég felé szállnak.
A megjelenteket dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy a már 34 éve töretlen sikerrel működő Zempléni Fesztivál egyik legfőbb célja, hogy a kultúra a legkisebb településekre is eljusson. Ennek érdekében hozták létre Szerencsen is kulturális irodát a Petőfi-program keretében. Az államtitkár felidézte, hogy a fesztivál számos programja – így a mostani koncert is – templomok falai között valósul meg, különleges hangulatot teremtve.
A hangverseny előtt Bubnó Tamás, a mű szerzője és a StEFREM vezetője elárulta, hogy a szerencsi volt a darab negyedik, egyben első igazán vidéki előadása. Úgy fogalmazott, a hetvenperces oratórium lényege a közösségi együttlét. „Olyan örömzenét adnak elő, amely nem a klasszikus bizánci zene stílusában készült, így elég könnyed ahhoz, hogy bárki részt vehessen benne” – mondta az előadó. A Primissa legfőbb zenei eszköze a legősibb hangszer: az emberi ének, melyet az ütőhangszerek lüktető ritmusa egészített ki. A StEFREM tagjai emellett furulyán, gitáron, harmonikán és trombitán is játszottak, modern elektronikával ötvözve a hangzást. A mű azonban sokszor igényelte a hallgatóság aktív bekapcsolódását, akik az előadókkal együtt énekelve váltak a liturgia részeseivé. Az oratórium így valósította meg a liturgia szó eredeti jelentését: a közösség érdekében végzett szolgálatot.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image