A megyei II. osztály Keleti csoportjában az SZVSE csapata diadalmaskodott.
Labdarúgás. Az aranyérem sorsa és a vele járó megyei I. osztályú tagság csak az utolsó fordulóban dőlt el. A párharc kétesélyes volt, a Szerencs és a Tokaj vívott egymással ádáz harcot, végül előbbi lett a befutó.
Emlékezetes
–
Nagyon izgalmas pontvadászaton vagyunk túl – kezdte Tóth István, a
Szerencs Városi Sportegyesület felnőtt labdarúgócsapatának vezetőedzője.
– A bajnoki cím „elosztása” a hajrára maradt, ez pedig meghozta a nézők
kedvét. Főleg a tavaszi idényben sokan jártak meccseinkre, nálunk
kétszáztól soha nem voltak kevesebben, de akadtak egészen kiemelkedő
látogatottságú összecsapások is. Az utolsó előtti fordulóban rendezett
Tokaj – Szerencs rangadón megközelítőleg ezren állták körül a
Tisza-parton lévő, nagyszerű környezetben található pályát, a Szerencs –
Abaújszántó mérkőzésen pedig ötszázan szorongtak. Mi a küzdelemsorozat
megnyerését tűztük a fiúk elé, akik megfeleltek ennek az igénynek. Itt
jegyzem meg, hogy csapatunk öt év alatt két bajnoki címmel
örvendeztetett meg minket: megyei III-as aranyérmünk 2011-ben született,
most pedig összehoztuk a megyei II-es aranyat is.
Tóth István ezt követően szakmázott, górcső alá vette, hogy mivel múlták felül a mezőnyt: kijelentette, hogy megérdemelten nyertek, már csak azért is, mert két legnagyobb riválisukat, a Tokajt és Abaújszántót oda-vissza legyőzték. A végkimenetel szempontjából viszont döntő volt a Tokaj – Szerencs ütközet, ugyanis ha ezt elveszítik, most biztosan nem ünnepelhetnének. Az SZVSE sikerét csapategységének köszönheti, az alakulat tagjai mindent megtettek a végső diadalért. Valamennyi posztjuk jól produkált, a kapusoktól a támadókig mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.
– A 67 pontunk és a 100-23-as gólkülönbségünk önmagáért beszél – folytatta a vezetőedző. – A bajnokság mellett nem hallgathatom el ragyogó Magyar Kupa-szereplésünket sem: tavaly és az idén is feljutottunk az országos főtáblára, aztán a közelmúltban megyei kupadöntőt vívtunk Abaújszántón a Tállya ellen. Személy szerint mindent köszönök: klubvezetésünk munkáját, támogatóink segítségét, stábunk tagjainak odaadását, játékosaink kiváló teljesítményét, szurkolóink biztatását.
Vállalják a megyei I-et
Az már eldőlt, hogy a Szerencs VSE vállalja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályban való szereplést.
– Helytállásunk érdekében négy-öt emberrel akarunk erősíteni – szögezte le Tóth István. – Utánpótlás csapataink vannak, pályánk elfogadható, öltözőnk egyenesen csodálatos, anyagi helyzetünk rendezett, és bízunk a további támogatásban. Ami pedig engem illet: nem vágyom máshová, szívesen Szerencsen maradok, ha mások is úgy gondolják.
A csapat tagjai
Kapusok: Kristóf Péter, Koroknai Dániel.
Védők: Suller Zsolt, Kramcsák Dávid, Ladinszki Levente, Sohajda Tibor, Budai János, Kiss Máté, Szentirmai Gergely, Erdélyi Gábor, Szabó Ádám.
Középpályások: Tóth Alex, Nagy Máté, Szegedi Zsolt, Szívós Márk, Buri Dávid, Nagy László, Erdei Zoltán, Urai Attila.
Támadók: Lengyel László, Gombos Ádám, Szűcs Máté.
Vezetőedző: Tóth István.
Kapusedző: Lukács Bertalan.
Szakosztályvezető: Rábai Attila.
Kolodzey Tamás