Miskolc, Sátoraljaújhely, Szerencs – November végéig tart a vágányzár Szerencs és Sátoraljaújhely között.
Szeptember 15-től november 30-ig vágányzár miatt Szerencs és Sátoraljaújhely között vonatpótló autóbuszok közlekednek majd. Emiatt módosul a menetrend, de ezek a változások nem jelentik azt, hogy a Miskolc felé, illetve a Miskolc felől érkező vonatokhoz ne lenne csatlakozás.
Előkészület
Korábban írtunk már arról, hogy két ütemben is várható lesz a vágányzár ezen a vonalon. A történet ott kezdődött, hogy a sárospataki és a sátoraljaújhelyi polgármester aláírásgyűjtésbe fogott a Sátoraljaújhely és Budapest közötti Intercity járat visszaállítására. Találkozót szerveztek Dávid Ilonával, a MÁV Zrt. vezérigazgatójával, amelynek következtében végleg eldőlt, hogy 2016-ra villamosítják a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti szakaszt. Ennek egy részét a MÁV saját belső forrásból finanszírozza, a legnagyobb rész egy nemrég megnyílt EU-s forrásnak köszönhető.
Ennek előkészületeként a MÁV idén és jövőre folytatja a pályaszakasz felújítását – szeptember 15. és november 30. között Mezőzombor és Erdőbénye, 2015 kora nyarán pedig Erdőbénye és Tolcsva között. 2016-ban befejeződik a maradék szakasz felújítása, és ezzel egyidejűleg a villamosítás is.
Lesz Intercity
A felújításnak köszönhetően az eddigi 40-60 kilométeres sebességkorlátozás 100-120 kilométerre módosul, ami lehetővé teszi az Intercity járat újraindítását. Ez idén decembertől történik majd meg, napi egy pár szerelvénnyel.
ÉM-BG
Forrás: www.boon.hu 2014. 09. 11.