Tovább szélesedik a DVTK utánpótlásának bázisa, nyolcadik együttműködő partnerként a Szerencs VSE évezheti a DVTK szakmai támogatását.
Az elmúlt héten Szerencs városának közgyűlésén ünnepélyes keretek között írta alá a DVTK részéről Szentes Lázár szakmai igazgató a Szerencs VSE részéről Kormos Sándor elnök azt a szerződést, mely a két labdarúgó klub utánpótlás nevelésének fejlesztését célozza meg.
Ezt megelőzően Koncz Ferenc, a város polgármestere köszöntötte a DVTK részéről megjelenteket - Szentes Lázár szakmai igazgatót, Kovac Zoltán utánpótlás képzési igazgatót és Fuhrmann Géza utánpótlás szervezési igazgatót.
A városvezető elmondta, a szerződés jelentős állomása lehet a szerencsi focinak. Reméli, minél több játékost tud majd adni a DVTK-nak a Szerencs VSE utánpótlása.
A DVTK részéről Szentes Lázár megköszönte, hogy ilyen ünnepélyes körülmények között írhatják alá a dokumentumot. Hangsúlyozta, a DVTK szeretné segíteni a partner klubok edzőinek képzését, melynek felelőse a nemrég szerződtetett Kovac Zoltán lesz.
A város közgyűlése ezek után egyhangúlag elfogadta a szerződést támogató nyilatkozatot.
A DVTK együttműködő partnerei
- Abaújszantói VSE
- Alsóberecki SE
- Bódva-Völgyi TSE (Edelény)
- Kazincbarcikai SC
- Füzesabonyi SC
- Ózdi FC
- Sárospataki Torna Club
- Szerencs VSE
Nem egyesületek
- Miskolci Egyetem
- Petőfi Sándor Fiúkollégium
- Miskolci Magister Gimnázium
Forrás: www.dvtk.eu - 2012.09.06