ROVATOK

2024. márc. 28, Cs
Gedeon, Johanna, Hanna

Fidesz-képviselő: nagy jelentőségű a térségben a PIMCO Kft. szerencsi beruházása

Budapest – Koncz Ferenc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületének országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint a PIMCO Kft. szigetelőanyag-gyártó beruházása nagyon nagy jelentőségű a térségben, mert majdnem kétszáz új munkahelyet és plusz adóbevételt jelent.

A politikus arra reagálva közölte ezt az MTI-vel, hogy az Index hírportál arról számolt be: a PIMCO Kft-t felvásárolta a Talentis Group Beruházásszervező Zrt.

Elmondása szerint a cikkben közölt száz helyett 160-180, remények szerint pedig akár 200 embernek, vagy ugyanennyi családnak is új munkahelyet biztosíthat a beruházás, amely ugyan kapott 4 milliárd forint támogatást, de a projekt teljes költsége 12 milliárd forint. Ezt az összeget a korábbi befektető nem tudta biztosítani, de a Talentis kész ezen összeg biztosítására.

Hangsúlyozta: Szerencs a cukorgyár 2008-as bezárása után nagyon nehezen tudott “felállni”, munkahelyek és adóbevételek szempontjából is nagyon negatív volt a bezárás hatása, ez a beruházás ezért is kiemelt jelentőségű a térség életében. A kormány emiatt döntött kétszer is a kiemelt beruházássá nyilvánításról – fűztet hozzá.

-MTI-

2019.01.04. www.boon.hu

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image