ROVATOK

2024. márc. 29, P
Auguszta

Erős tudáspróba Szerencsen

Szerencs – Két napon keresztül fejtették Szerencsen a rejtvényeket.



A Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) különböző műfajokban hirdet versenyeket az év folyamán. A keresztrejtvényt kedvelőknek a hétvégén írtak ki kétnapos megmérettetést. Szombaton egyéni tudáspróbán – kezdő, haladó, mesterjelölt és mester fogalomkörökben – vehettek részt a nevezők, míg vasárnap csapat­versenyeket tartottak ugyan­ezen kategóriákban.

A ROE, továbbá a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár, illetve a Szerencsi Logiklub szervezésében lebonyolított vetélkedő első napján Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, Nyiri Tibor polgármester és Skorván József a Logiklub elnöke kívánt sikeres versenyzést az ország teljes területéről érkezett rejtvényfejtőknek. Az eseményen Debreczeni Dániel a Székesfehérvári Rejtvényfejtő Klub részéről, mint a megmérettetés segítője mondta el, hogy havonta egy-két alkalommal találkoznak a rejtvényfejtők, mindig más-más városban. A korosztályokat tekintve meglehetősen tág határok között van érdeklődés, hiszen tinédzserek és nyolcvanon túliak is neveznek, mint például most, Szerencsen. A feladványok – amiket a ROE állít össze – változatosak, kezdve a skandináv keresztrejtvénytől a speciális, három feladatot tartalmazó fejtörőkig.

A végső sorrendet a rejtvényben fellelt hibák száma, illetve a megfejtési idő alapján döntötték el a zsűri tagjai.

ÉM-SFL

2018.10.25.

Forrás: www.boon.hu

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image