ROVATOK

2024. ápr. 18, Cs
Andrea, Ilma

Jóval nagyobb lett a felelősség Szerencsen

Szerencs – Időközi polgármester-választást tartottak Szerencsen július 29-én.

A választásra azért volt szükség, mert a korábbi polgármester, Koncz Ferenc május elején lemondott tisztségéről, miután a parlamenti választások során országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A július 29-i szerencsi polgármester-választáson Nyiri Tibor nyert, aki korábban a település alpolgármesteri tisztét látta el.

A közösségért

– Volt gyakorlási időm, hiszen május elején a testület Koncz Ferenc lemondása után engem bízott meg a polgármesteri feladatok ellátásával – mondta lapunknak Nyiri Tibor. – Korábban is részt vettem a napi feladatok ellátásában, de hamar megtapasztaltam, ez a munka jóval nagyobb felelősséggel jár, gyakran nekem kell meghoznom a végső döntést. Jogilag még meg kell várni a fellebbezési időt és csak utána leszek véglegesen polgármester, de természetesen a feladatok nem várnak meg addig sem.

Nyiri Tibor jelenleg még a Szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium tanára.

– Harminchat éve vagyok pedagógus – mondja a szerencsi polgármester. – A törvény szerint maradhatnék továbbra is óraadó tanára az iskolának, de Szerencs kisváros, egy ilyen település vezetése egész embert kíván, ezért nagyon fájó szívvel, de megválok a gimnáziumtól. Ezenfelül a szerencsi sportegyesület elnöki tisztjét is én látom el. Korábban alpolgármesterként is felügyeltem már a sportot, ráadásul az egyesület legnagyobb támogatója mai napig az önkormányzat, így úgy érzem, ezt a feladatomat is el tudom majd látni a jövőben. De természetesen számomra innentől a város az első, az itteni emberekért fogok teljes erőmmel dolgozni.

BG

Forrás: www.boon.hu 2018.08.01.

Image

Médiapartnereink

Image

Tegyen virtuális túrát településünkön!

Image