Miskolc, Szerencs - Ha valaki gimnáziumba szeretne bejutni, jó, hatanulmányi átlaga legalább négyes, de ahol nagy a túljelentkezés, ott nem árt a 4,5 fölötti eredmény.
A szakközépiskolák ezen a téren nagy változatosságot mutatnak, van olyan képzés, ahová 4,5 fölötti átlaggalvesznek föl diákokat, de olyan is akad, ahová már hármas eredménnyel be lehet jutni, némelyik szakképző iskolába pedig a 2,7-es átlag is elég.
Elbeszélgetnek
A héten elkezdődött a középiskolákbanazáltalános felvételi eljárás, amely március 7-éig tart.
A központi írásbelin túl vannak a diákok, most a szóbelik, a felvételi elbeszélgetések és az alkalmassági vizsgák következnek- mondta el portálunknak Bogátiné Lakatos Edit, a megyei pedagógiai intézet pályaválasztási felelőse. A gimnáziumok általában a központi írásbelin kívül tartanak tagozati felvételit is, szóbelit és írásbelitszakközépiskolákbannem kérik mindenütt a központi írásbelit, és általában felvételi elbeszélgetésttartanak, melyen kiderül a tanuló általános tájékozottsága. A művészeti és sport tagozatokra alkalmassági vizsga után lehet bejutni, a szakképző iskolákban pedig szintén felvételi elbeszélgetést szerveznek. Természetesen számít az általános iskolai tanulmányi átlag is.
Túljelentkezés van
Háromszoros a túljelentkezésaszerencsi Bocskai István Gimnáziumban. Dr. Gál András igazgatóúgy tapasztalja: az idén már érezni lehet a demográfiai hullámvölgyet, és a jelentkezők tanulmányi eredménye is szerényebb valamivel, mint tavaly. Panaszra azonban nincs okuk, hisz szeptembertől 6 osztályt indítanak, és akik bejutnak, azoknak atanulmányi eredményüklegalább 4-es.
Forrás: Észak-Magyarország