- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

2019. május 27.
hétfő
Szöveg méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Főoldal Hírek Sport Véget ért a Magyar Kupa szereplés

Véget ért a Magyar Kupa szereplés

Email Nyomtat PDF

LabdarúgásNem sikerült a 32 közé jutás a Magyar Kupában Szerencs Város Sportegyesülete labdarúgócsapatának.

A szerencsiek 2014. szeptember 10-én a budapesti ESMTK együttesét fogadták a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen. A csapat és szurkolói egyaránt nagy várakozással tekintettek a mérkőzés elé annak ellenére, hogy NB III-as gárda érkezett vendégségbe városunkba.

A fiatal, kiváló játékosokból álló fővárosi csapat azonban nem sok esélyt hagyott a szerencsieknek. A meccs első pillanatától az ESMTK uralta a pályát, a mieink alig jutottak el az ellenfél kapujáig. A nyolcadik percben egy remek fejes góllal szerezték meg a vezetést a vendégek. Ezt követően már nem volt, aki megállítsa az NB III-as együtteset. Könnyedén vették be a szerencsi kaput, a 29. percben már 0-3 volt az állás, azonban az első félidő végére sem pihentek a budapestiek, a szünetig további négy alkalommal vették be könnyedén a szerencsi kaput (0-7).

A második jétékrész sem hozott jelentős változást, talán annyit, hogy a vendégek kicsit visszavettek a tempón, és további három gólt szerezve állították be a 0-10-es végeredményt. Ezzel a vereséggel a Szerencs VSE nem folytatja szereplését a Magyar Kupában.

 

Forrás: www.szerencsihirek.hu

 

Ebzárlat és legeltetési tilalom a rókák veszettség elleni vakcinázása miatt

A járási főállatorvos Szerencs város közigazgatási területére 2019. március 31-április 21. közötti időszakra legeltetési tilalmat és ebzárlatot rendel el a rókák veszettség elleni orális immunizálása miatt.

További cikkek:

A „bükki füvesember" Szerencsen

A „bükki füvesember", Szabó Gyuri bácsi tart előadást Szerencsen 2019. június 14-én, pénteken 16 órától. Belépődíj: elővételben 500 Ft, a helyszínen 1000 Ft.

További cikkek:

Fidesz-képviselő: nagy jelentőségű a térségben a PIMCO Kft. szerencsi beruházása

Budapest – Koncz Ferenc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületének országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint a PIMCO Kft. szigetelőanyag-gyártó beruházása nagyon nagy jelentőségű a térségben, mert majdnem kétszáz új munkahelyet és plusz adóbevételt jelent.

További cikkek:

Átlépte a záróvonalat, rögzítette a kamera

Szerencsen a Gyár útról kanyarodott a Nyár útra egy személygépkocsi 2019. január 28-án 15 óra 40 perckor. A manőver során a sofőr figyelmen kívül hagyta a jól láthatóan felfestett záróvonalat.

További cikkek:

Eseménynaptár

<<  May 2019  >>
 Monday  Tuesday  Wednesday  Thursday  Friday  Saturday  Sunday 
    2  3  4
  6  7  8  9101112
14151617
202122
27282930  


Nyiri Tibor

polgármester
Üzenet küldése





Testvérvárosaink

GeisenheimHesperingenMalchinNyárádszeredaPodgoraRozsnyóPultusk

Europart 2016-2018

GYERE - Gyermekek Egészsége Program


gyere program_logo


Norway grants

1956-os emlékév

Időjárás