Kézilabda: hazai győzelem

Király Judit
Nyomtat

Kézilabda-mérkőzésA Nyék NKC együttesét fogadta hazai pályán a Szerencs VSE női kézilabda-csapata a megyei I. osztályú bajnokságban 2014. április 27-én.

Szerencs VSE - NYÉK NKC megyei felnőtt női kézilabda mérkőzés
Helye: Kulcsár Anita Sportcsarnok
Ideje: 2014. április 27. 18.00
Eredmény: 27-14 (11-8)

Szőke Ildikó: Hazai pályán utolsó mérkőzését játszotta Szerencs város kézilabdacsapata. Az itthon lámpaláza egészen az első félidő 20. percéig blokkolta a hazaiakat, ugyanis hat gólos hátrányban játszottak. A védekezés sem állt össze, mely megnehezítette a kapus munkáját is, támadásban sem tudták értékesíteni a helyzeteiket. A hátralévő tíz percben, mintha kicserélődött volna a csapat. A zsinórban lőtt nyolc gól mellé egyet sem engedélyeztek a vendégeknek,a védekezés határozottan javult, mely húzta magával a kapusteljesítményt, így három gólos előnnyel mehettek a szünetre. A második játékrészben csak erősödött a mieink játéka, a védett lövésekből azonnal tudtak fordulni, és eredményesen befejezni a lerohanásokat, vagy a felállt fal elleni játékot.

Kapusok: Fábián L., Czagány N.
Fábián J.(6), Sohajda E.(2), Molnár N., Szolnoki T.(7), Holly E.(2), Demeter B., Szabó Cs.(8), Szerbin J.,Tamás L., Szabó R.(2), Buri N.

A lányok köszönik a szurkolók biztatását, és mindenkit várnak következő meccsükre: 2014. május 6-án 20.20 órakor Miskolc Egyetemvárosban, MEAFC gárdája ellen.