Kosárlabda: fölényes győzelem idegenben

Király Judit
Nyomtat

KosárlabdaA Mezőberény otthonába látogatott az NB II bajnokság keleti csoportjában szereplő Szerencs VSE férfi kosárlabdacsapata 2013. december 6-án.

Mezőberényi KK-Szerencs VSE 44-90 (16-31,10-24,5-15,13-20)
SZVSE: Jakab L. 10, Birk L. 10/3, Szárnya G. 11/3, Endrész T. 29, Lippai Sz. 10 csere: Bihari L. 12/6, Marton B. 4, Szemán B. 2, Pallai Á. - , Asszú Á. 2 edző: Gulyás L.
 
Gulyás László: A tavaly még NBI/B-ben szerepelt hazai együttessel hamar tudattuk, hogy milyen céllal érkeztünk. Egy 12-0-ás kezdést produkálva megadtuk a mérkőzés alaphangulatát. A játék minden vonatkozásában nagy fölényt mutattunk, igazából a mérkőzés egyetlen számunkra nyitott kérdése az volt, hogy mennyire tud mindvégig motivált maradni a csapat. Ez több kevesebb sikerrel ment is. A találkozó talán legfontosabb mozzanata az volt, hogy a még csak kadett korú Asszú Ádám is pályára tudott kerülni, sőt megszerezte élete első kosarát is a felnőtt mezőnyben. Ezzel a győzelemmel megerősítettük a helyünket a képzeletbeli dobogó második fokán.