- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

2019. szeptember 23.
hétfő
Szöveg méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Főoldal Hírek Sajtószemle „Ott állhattam én is Bencével a dobogó legfelső fokán”

„Ott állhattam én is Bencével a dobogó legfelső fokán”

Email Nyomtat PDF

Miskolc, Szerencs – A szerencsi középiskolában megismerkedtünk a kiváló villanyszerelő-tanulókkal és tanárukkal.

– Pályám megkoronázása volt az idei Szakma Sztár Fesztivál. Nemsokára nyugdíjba megyek, de hogy az egyik tanítványom mellett én is ott állhattam a dobogó legfelső fokán, ennél szebb élményem még soha nem volt az oktatói pályán – meséli kissé meghatódva Kormos László, a tehetséges diákok felkészítő tanára.

"A gyerekeket partnernek kell tekinteni.” Kormos László

Büszkesége nem alaptalan, hiszen 6 villanyszerelő-tanulója indult az idei Szakma Kiváló Tanulója versenyen. Hárman jutottak a középdöntőbe, ketten a fővárosi döntőbe, azaz a Szakma Sztár Fesztiválra. Czinke Bence az első helyet szerezte meg, Huszin Ádám pedig a hetediket.

– A hetedik helyre is nagyon büszkék vagyunk, hiszen nem kevesebb mint 267 villanyszerelő-tanuló indult az első fordulóban országos szinten – teszi hozzá Kormos László, aki a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája oktatója.

Amikor megérkeztünk az ódon iskolaépületbe, épp a döntő feladatait elemezte tanítványaival.

Többen a döntőben

– Korábban nagyon ritkán volt arra példa, hogy ebből az iskolából országos verseny döntőjébe jutnak diákok. 2014-ben indítottam az első tanulókat, akkor az egyik tanítványom 2. helyezést szerzett az országos döntőben. 2015-ben nem volt végzős osztályom, 2016-ban pedig a középdöntőig jutott 2 diákom. Ebben az évben azonban a dobogó legfelső fokára állhattunk Bencével – meséli az oktató, nem felejtve el megjegyezni, hogy aranyérmes diákja gyakorlati felkészítője Szvitankó György. Hozzáteszi: ebben az évben az iskola egyik női szabó tanulója is ott volt a verseny döntőjében. Őt Béres Juditnak hívják, és 5. lett. Felkészítő tanárai: Bodnár Éva és Láng Sándorné voltak. Az iskolában más szakmákat is tanulhatnak a diákok: központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, fodrász és asztalos.


Két év tanulás

Kormos László azt mondja, végzettsége szerint ő nem is pedagógus, hanem villamosmérnök. A Szerencsi Cukorgyárban dolgozott, és amikor az megszűnt, az iskolába jött dolgozni. Diákjai sikerének titkáról is kérdezzük.

– A diákokat a megfelelő helyen kell kezelni, meg kell velük találni azt a hangnemet és kommunikációt, amivel ösztönözni tudjuk őket. Partnernek kell őket tekinteni egy adott ügyhöz, így tudjuk őket eredményesen bevonni a közös munkába. A cukorgyárban 31 évig irányítottam a villanyszerelők munkáját. Az akkor és ott szerzett tapasztalataimat is kamatoztatni tudom az iskolában – fogalmaz, hozzátéve –, az országos verseny eredménye mögött két év tanulás és gyakorlás van. További nagyon fontos dolog volt az iskola igazgatójának és vezetőinek a támogatása, e nélkül nem jöhetett volna létre a siker.

– Hegyi Erika –

Állásajánlatot is kaptak

Czinke Bence, a Szakma Sztár Fesztivál első helyezettje természetesen nagyon örül a sikernek. Véleménye szerint nem volt nehéz a feladat (transzformátor hűtésének a vezérlése), csak az idő volt kevés. A 8 döntős közül senki nem tudta befejezni teljesen a munkát, de ő jutott el a legtovább. Így aztán számított rá, ott lesz a legjobbak között.

Huszin Ádám úgy fogalmazott: cseppet sem csalódott a 7. hely miatt. Neki is az idő bizonyult kevésnek, egy kicsit lassan haladt a feladattal. Elmesélte: már a versenyen megkeresték őket az Émásztól, és munkahelyet ajánlottak nekik. Részleteket még nem tudnak, de kiderült, ez a verseny nemcsak a szakmák, hanem az iskolák népszerűsítésére is kiváló, és arra, hogy a cégek, valamint a legjobb diákok egymásra találjanak.

2017.05.04. www.boon.hu

 

Pályázati támogatással Rozsnyón

Szerencs Város Önkormányzata 2018 év végén pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz, és 1,1 millió forint támogatást nyert el 2019. évre a magyar-magyar testvérvárosi kapcsolatainak ápolására a szlovákia Rozsnyó és az erdélyi Nyárádszereda településekkel.

További cikkek:

Idősek napja

Szerencs Város Önkormányzata minden érdeklődőt szeretettel vár a városi idősek napi ünnepségre 2019. október 1-jén, kedden 17 órától a Rákóczi-vár színháztermébe.

További cikkek:

Fidesz-képviselő: nagy jelentőségű a térségben a PIMCO Kft. szerencsi beruházása

Budapest – Koncz Ferenc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületének országgyűlési képviselője (Fidesz) szerint a PIMCO Kft. szigetelőanyag-gyártó beruházása nagyon nagy jelentőségű a térségben, mert majdnem kétszáz új munkahelyet és plusz adóbevételt jelent.

További cikkek:

Állásajánlatok - 2019.09.13.

Állásajánlatok a Szerencsi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (3900 Szerencs, Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909)

További cikkek:

24 órás úszás

Ismét meghirdeti az SZVSE úszószakosztálya a 24 órás úszás tömegsportrendezvényt 2019. szeptember 27-28-ára a szerencsi Városi Tanuszodába.

További cikkek:

Bűnmegelőzés, és baleset-megelőzés a Szerencsi Csokoládé Fesztivál nulladik napján

A lakosság vagyonbiztonsága, az áldozattá válás elkerülése, és a közlekedésbiztonság érdekében a rendőrség az elmúlt évekhez hasonlóan részt vesz a megye jelentősebb eseményein.

További cikkek:

Eseménynaptár

<<  September 2019  >>
 Monday  Tuesday  Wednesday  Thursday  Friday  Saturday  Sunday 
        1
  2  3  4  5  7
101112131415
16171822
232429
      


Nyiri Tibor

polgármester
Üzenet küldése





ASP pályázati projekt




Testvérvárosaink

GeisenheimHesperingenMalchinNyárádszeredaPodgoraRozsnyóPultusk

Europart 2016-2018

GYERE - Gyermekek Egészsége Program


gyere program_logo


Norway grants

1956-os emlékév

Időjárás