Informatikai fejlesztés a szerencsi iskolákban

Nyomtat

altKözel 52 millió forint értékű oktatástechnikai beruházás történt idén nyáron a szerencsi általános iskolákban és a Bocskai gimnáziumban. 

A teljes egészében pályázati támogatásból megvalósult informatikai fejlesztésnek augusztus 30-án volt a projektzáró eseménye a Rákóczi-várban.
Koncz Ferenc polgármester köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban a számítógép-használat már alapkészségnek számít az oktatás rendszerében. A most megvalósított beruházás akkor térül meg, ha a megvásárolt eszközöket a pedagógusok mindennapi munkájuk során alkalmazni is fogják.

Nyíri Tibor tanácsnok ismertette, hogy a szerencsi önkormányzat még 2008-ban nyújtott be támogatási igényt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” című pályázati kiírásra. A Jövő iskolája Szerencsen elnevezésű projekt megvalósítására tavaly decemberben írták alá a szerződést, majd eredményes közbeszerzési eljárás után az idei nyári szünetben történt az informatikai eszközök beszerelése és üzembe helyezése.  Az elnyert 52 millió forintból a Rákóczi iskolába 20,5 millió forint, a Bolyai iskolába 17 millió forint, a Bocskai gimnáziumban pedig 10 millió forint értékben kerültek új számítógépek, interaktív táblák, valamint biztosított a vezeték nélküli internetes elérés.  Az új technika a sajátos nevelési igényű fiataloknak is lehetőséget biztosít a számítástechnikai eszközök használatára. A beszerzett PC-kből a Bolyai iskolába 49, a Rákóczi iskolába 46, a Bocskai gimnáziumba 22 darab jutott.

A megvalósult beruházásnak köszönhetően jelentősen fejlődött az iskolák oktatási célú informatikai infrastruktúrája, ami hozzájárul a diákok esélyegyenlőségének a biztosításához.