- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

2018. július 23.
hétfő
Szöveg méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Városházi napló

Email Nyomtat PDF

Dr. Egeli Zsolt alpolgármester elnökletével tartott rendkívüli ülést 2015. július 20-án Szerencs Város Önkormányzata.

A képviselő-testület támogatásáról biztosította a Zempléni Múzeumot, mely intézmény idén konzorciumi partnerként vesz részt egy országos, egymilliárd forint összköltségű programban. Ugyancsak a tanácskozás témája volt az a 2014-ben elfogadott rendelet, ami megakadályozza a más városokból kitelepülő, szociálisan hátrányos helyzetben élő, társadalmilag összeférhetetlen családok Szerencsre költözését.

2014-ben Kiss Attila korábbi alpolgármester javaslatára új rendeletet fogadott el Szerencs Város Önkormányzata. A határozat célja, hogy megakadályozza a más városokból kitelepülő, szociálisan hátrányos helyzetben élő, társadalmilag összeférhetetlen családok Szerencsre költözését. A 2015. július 20-án megtartott rendkívüli ülésen a képviselők meghallgatták dr. Barva Attila jegyző indítványát, mely szerint a grémium vizsgálja felül a tavalyi rendeletét, ami a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Törvényességi Főosztálya szerint nem felel meg mindenben a jogszabályi előírásoknak. Dr. Barva Attila hangsúlyozta, hogy az említett határozat megalkotásakor jegyzőként jelezte törvényességi aggályait; később a Kormányhivatal is megtette hasonló észrevételeit. Az elmúlt időszakban, az ügyhöz kapcsolódóan két fontos dolog történt: a helyi szabályozás megalkotásában fontos szerepet játszó miskolci rendeletet a Kúria hatályon kívül helyezte, továbbá az alapvető jogok biztosa, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes közös jelentés adott ki az érintett önkormányzatok felé: helyezzék hatályon kívül a rendeleteket. Dr. Barva Attila szerint az ülésen arról kellene döntenie a képviselőknek: bízzák meg a jegyzőt, készítsenek elő egy intézkedési tervet, hogy a jövőben döntést hozhassanak a rendelet megtartása, vagy hatályon kívül helyezése érdekében. Dr. Egeli Zsolt úgy vélte, nem kell szégyenkeznie a képviselő-testületnek e rendelet miatt még akkor sem, ha az törvényességi szempontból nem állja meg a helyét. Az alpolgármester leszögezte: nem egyedi esetről van szó, hiszen Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban több település önkormányzata hozott olyan rendelkezést, mely például az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között kötendő szabad kereskedelmi egyezmény egyes részleteinek, az adott településen való bevezetése ellen foglal állást. Tehát nem példa nélküli, ha egy önkormányzat az ott élő emberek véleményét kifejezve hoz intézkedéseket. Kiss Attila a rendelet megalkotásának körülményeire emlékeztette a képviselőket. Mint mondta, a helyi szabályozást – mely megakadályozza a más településekről kitelepülő, szociálisan hátrányos helyzetben élő, társadalmilag összeférhetetlen családok Szerencsre költözését – a lakosság pozitívan fogadta. Kiss Attila szerint ez alapján kell majd meghozni az újabb döntést. A képviselő azt kérdezte: minden érintett önkormányzat visszavonta-e korábban meghozott hasonló határozatát, továbbá elmondta, hogy ő hajlik arra az álláspontra, mely szerint meg kellene várni a Kúria azon döntését, mely hatályon kívül helyezi a rendeletet, önként ne vonja azt vissza az önkormányzat. Kiss Attila véleménye az volt, hogy a polgármesteri hivatalnak a szakmai álláspontot, a választott képviselőknek pedig a lakosság érdekeit is képviselniük kell. Dr. Barva Attila megjegyezte, hogy Szerencs kivételével minden önkormányzat visszavonta a tárgyalt rendeletét. Danyi László úgy vélte, az előző önkormányzat jó döntést hozott, s figyelembe véve az itt élők véleményét, a maga részéről nem kíván ezen változtatni. Dr. Takács István egyetértett az elhangzottakkal, azzal a kiegészítéssel: a közelmúltban megindult Európa felé a betelepülők inváziója, így különösen fontos, hogy milyen döntés születik e témában.

A napirend tárgyalása végén a képviselők öt igen és egy ellenszavazattal fogadták el azt a javaslatot, hogy a polgármesteri hivatal apparátusa dolgozza ki a rendelet esetleges hatályon kívül helyezésével kapcsolatos szakmai álláspontját tartalmazó intézkedési tervet.

Egyetértett a grémium azzal, hogy a Zempléni Múzeum részt vegyen a “Hagyományőrzés az országosan kiemelt térségekben” című pályázaton. Fazekasné Majoros Judit igazgató ismertette, hogy a Zempléni Múzeum felkérést kapott arra, hogy konzorciumi partnerként vegyen részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenti címmel meghirdetett pályázatán. Az országosan egymilliárd forintból megvalósuló projekt részeként a Tokaj-hegyaljai településeken 150 millió forintból megvalósuló program három fő részből áll: felnőtt képzés, a térség 28 településén megvalósuló rendezvények szervezése és a múzeum számára legfontosabb téma, a kutatás, tanulmányok készítése. Fazekasné Majoros Judit szerint megtiszteltetés a szerencsi Zempléni Múzeum számára, hogy képviselheti Tokaj-hegyalját e nagyszabású projektben. Dr. Takács István a pénzügyi bizottság nevében támogatta, hogy az intézmény részt vegyen a programban, s hozzátette: nem véletlen a Zempléni Múzeum kiválasztása, amely első sorban a magas színvonalú szakmai munkának köszönhető. Visi Ferenc is egyetértett az elhangzottakkal, majd dr. Egeli Zsolt alpolgármester ismertette az előterjesztés azon részét, miszerint a képviselő-testület utasítja a szerencsi Zempléni Múzeum igazgatóját, hogy konzorciumi partnerként a szükséges dokumentumokat aláírja, a projektben vállalt feladatokat megvalósítsa, majd 2015 decemberében számoljon be a program előrehaladásáról.

Dr. Barva Attila jegyző ismertette, hogy a közelmúltban kereste meg őt luxemburgi testvérvárosunk, Hesperange jegyzője azzal az elgondolással, hogy tizenegy sikeres Europart találkozó után van mód az előrelépésre. Az új európai uniós pályázatok lehetőséget adnak arra, hogy Hesperange, Malchin és Szerencs mellett Nyárádszereda testvérvárosunk is belépjen a programba, így akár 150 ezer eurót is meg lehet pályázni a négy települést érintő közös projekt megvalósítására, míg korában legfeljebb 25 ezer euró volt a felső határ. Dr. Egeli Zsolt megjegyezte, Nyárádszeredánál jobb partnert nem lehetett volna javasolni e programba. A Hesperange által készítendő pályázat benyújtását egyhangúlag támogatta a képviselő-testület.

 

 

Tájékoztató a tanévkezdési támogatásról

Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 3/2015.(II.26.) rendeletének 9.§-ban meghatározott feltételek alapján tanévkezdési támogatás állapítható meg az általános iskolai, valamint középfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek/ek jogán annak a szülőnek, vagy más törvényes képviselőnek, aki a kérelem benyújtását megelőző egy éve Szerencs város közigazgatási területén állandó lakcímmel rendelkezik.

További cikkek:

Zempléni Fesztivál: kiállításmegnyitó

A Zempléni Fesztivál keretében Kovács Bertalan nagybányai festőművész kiállítását nyitják meg 2018. augusztus 12-én, vasárnap 17 órától a szerencsi Zempléni Múzeumban.
További cikkek:

Szakképzési centrumok: vissza nem térítendő támogatás az intézményrendszer fejlesztéséhez

Budapest/Miskolc/Szerencs – A Miskolci Szakképzési Centrum (MSzC) 548,54 millió forint, a Szerencsi Szakképzési Centrum (SzSzC) pedig 549,82 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztéséhez – közölték az intézmények szerdán az MTI-vel.

További cikkek:

Állás- és képzési ajánlatok - 2018.07.19.

Állás- és képzési ajánlatok a Szerencsi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (3900 Szerencs, Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909)

További cikkek:

Megyei bajnok lett a városi U16-os labdarúgó csapat

Szerencs Város Sportegyesületének U16-os labdarúgócsapata a 2017/2018-as bajnokságban veretlenül szerepelt. Az Encs VSC gárdájával a játszotta a szezon utolsó mérkőzését május 17-én a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen.

További cikkek:

Fesztiválozni akart Szerencsen, de elzárás lett a vége

Miskolc, Szerencs – Nyolc hónapról 90 napra csökkentették a börtönbüntetést. A Miskolci Törvényszék jogerős döntést hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki tavaly augusztusban ittasan randalírozott a Szerencsi Csokoládéfesztiválon.

További cikkek:

Eseménynaptár

<<  July 2018  >>
 Monday  Tuesday  Wednesday  Thursday  Friday  Saturday  Sunday 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  910111315
161718192022
2324262728
3031     


Nyiri Tibor

alpolgármester
Üzenet küldése





Testvérvárosaink

GeisenheimHesperingenMalchinNyárádszeredaPodgoraRozsnyóPultusk

Europart 2016-2018

GYERE - Gyermekek Egészsége Program


gyere program_logo


Norway grants

1956-os emlékév

Időjárás