- www.szerencs.hu - Szerencs város honlapja

2017. október 19.
csütörtök
Szöveg méret
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Főoldal Hírek Közlemények A Szerencsi Horgász Egyesület közleménye

A Szerencsi Horgász Egyesület közleménye

Email Nyomtat PDF

A Szerencsi Horgász Egyesület saját területi engedélye 2014. január 1-jétől kizárólag a Szerencs-patakra, illetve a Homokos-tóra érvényesek, a Monoki Zápor tározón csak a megyei szövetség területi engedélyével lehet majd horgászni – áll a Szerencsi Horgászegyesület közleményében.

A Szerencsi Horgász Egyesület (SZHE) vezetősége értesíti a tagságot, hogy 2014. január 1-jétől – a Monoki Zápor tározó használatára vonatkozó – az SZHE és a Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége közötti megállapodást a szerencsi szervezet létszámának csökkenése és az ebből következő bevételi hiány miatt nem áll módjukban a továbbiakban fenntartani.

Az SZHE területi engedélye 2014-ben csak a Szerencs-patak és Homokos tóra, valamint a rövidesen megkötendő megállapodás szerint az úgynevezett prügyi Pap-tóra lesz érvényes.

Az SZHE a jövőben is árusítani kívánja a monoki Zápor tározóra érvényes napijegyeket és területi engedélyeket Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetség által meghatározott árakon.  

Forrás: Szerencsi Hírek Online / 2013. november 25.

 

Szerencsi Tudománybarátok Köre

A Szerencsi Tudománybarátok Köre (Sz.T.K.) minden érdeklődőt szeretettel vár „Beszélgessünk…!” című előadássorozatának következő programjára 2017. október 25-én, szerdán 14.30 órakor.

További cikkek:

Tájékoztatás útlezárásról

Szerencs Város Önkormányzata nemzeti ünnepünk alkalmából megemlékezéseket szervez 2017. október 20-án és október 23-án. A rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében útlezárásra és forgalomelterelésre kell számítani az alábbi útszakaszokon és időpontokban:

További cikkek:

Asztalitenisz: egy győzelem, egy vereség

Az elmúlt hétvégén (2017. október 15.) az asztaliteniszezőink számára lezajlott a bajnokság 4. fordulója, amelyet mindkét csapatunk hazai környezetben vívott meg. Köllő András beszámolója:

További cikkek:

Eseménynaptár

<<  October 2017  >>
 Monday  Tuesday  Wednesday  Thursday  Friday  Saturday  Sunday 
      
  2  3  4  5
  9101112
1617181922
2428
3031     

Testvérvárosaink

GeisenheimHesperingenMalchinNyárádszeredaPodgoraRozsnyó

GYERE - Gyermekek Egészsége Program


gyere program_logo


Norway grants

Europart 2014

1956-os emlékév

Időjárás