viagra in der türkei kaufen preise preis cialis 20mg schweiz levitra professional kaufen gibt es viagra rezeptfrei

In memoriam Leskó Imre

Nyomtat

Leskó ImreAz alkotó megtért teremtőjéhez. Leskó Imrétől, a Hegyaljai Alkotók Társulásának alelnökétől búcsúzunk 2018. március 1-én kora reggel.

Karcos az idő: fagy, halál. Fagyhalál. Amikor éppen rímet, versikét akarok faragni a hideg hajnalból, még nem sejtem, hogy miről írogatok. Majd internetes levelesláda, és megérkeznek az összefüggések. (A véletlenek összecsengenek…na meg a tudatalatti és a megérzések.)

Lánya tudatja: Imike bácsi már az égi szférában szórakoztatja a körülötte levőket…

Miért szórakoztatja? Ugyan mi mást csinálna? Ismerve őt, biztos vagyok benne, nem akarná, hogy sírjunk, búsongjunk, akik itt maradtunk fizikai valója nélkül. Egyáltalán nem ilyen volt.

Olyan volt, hogy mindig akadt egy-egy vicce a legnyomasztóbb pillanatokban is, amikor senki nem számított rá, de mindenkit megnevettetett. Olyan volt, hogy a „bohóckodás” ömlött sok verséből, novelláiból, meg az önirónia. Máskor a lélek eleven mély rezdülései. Olyan volt, hogy azt mondta: fogy az energiája, de mégis több volt neki, mint nekünk mindannyiunknak összesen. Olyan volt, hogy a betegségei, a sok kórházi kezelés sem tudta megtörni a jókedvét.

Tizenhárom éven keresztül intézte alkotótáborunk szervezését, ügyes-bajos dolgait. Aktív szerepet vállalt alelnökként az egyesület életében. S mindenkihez volt egy jó szava a legnagyobb felhajtás közepette is. Senkit meg nem bántott volna soha oda nem figyeléssel, hiába volt ezer feladata.

Nem látszott rajta, hogy fáradt. Nem látszott, hogy elfele igyekszik még a nyolcvanharmadik éve küszöbén sem. Nem látszott, hogy feladni készül. S nem is tett így.

Életerejét csodáltuk, tettrekészségét. Tudta, hogy nélküle nem menne előre a kis művészeti közösség. Mi is tudtuk, mindenki tudta. Tudta a HAT és a Magyar Alkotók Internetes Társulása – ahol sokáig szintén alelnöki pozíciót töltött be – tagsága is. Köszönjük.

Közben pedig próbálta előre vinni saját alkotói tevékenységét. Egy kötete jelent meg 2001-ben „Gondolatok rabságában” címmel. Számtalan antológiában, a tarcali helyi újságban és a Szerencsi Hírek hasábjain is publikált. Szenvedéllyel fotózta a tájat és az embereket. Imádta megörökíteni azokat a pillanatokat, vagy utcaképeket, amelyben valamilyen humoros mögöttes tartalmat fedezett fel. Ezek gyakran szerepeltek kiállításokon is. Ma is láthatóak a Rákóczi-vár Galéria kávézójában fényképei. Nyugdíjas éveiben a szőlészkedést, borászkodást kedvtelésből gyakorolta és vezette Tokaj-Hegyalja egyetlen szőlészeti-borászati és környezetvédő szakkörét. A tarcali, a szerencsi és a zempléni polgárság megbecsült, elismert közéleti szereplőjeként tartották számon. Évente örömmel utazott lányához és unokáihoz Amerikába...

Négy napja igyekszem összehozni ezt a megemlékezést, és borzasztóan nehezen megy. DE könyörgöm, hogyan lehetne nekrológot írni valakiről, aki bármelyik pillanatban hívhat, hogy megossza velem világraszóló elgondolásait, újításait, művészeti terveit néhány pikáns beszólással megfűszerezve, amiken jókat röhöghetünk és kontrázhatok rájuk.

Úgy hogy ülök tovább tollal a kezemben a papír előtt. Megdöbbenve, tágra nyílt szemekkel és várok, várok, várok…

Imike bácsi! Inkább telefonálj már!


Viczai Henrietta