A szerencsi szalmatüzelésű erőmű építéséért szervezett
szimpátiatüntetés résztvevőinek a megmozduláson felolvasott és
elfogadott nyilatkozata:
Az elmúlt egy esztendőben sokan nyilvánítottak véleményt a szerencsi Ipari Parkban épülő szalmatüzelésű erőműről anélkül, hogy a városban és környékén élőknek az érdekeit figyelembe vették volna.
A
megszólalók közül többen könnyen mondtak nemet a beruházásra,
ugyanakkor érveiket bizonyíthatóan nem támasztották alá, a térséget
sújtó munkanélküliségre az ellenzők közül senki nem kínált megoldást.
Mesterséges
feszültségkeltésnek és károsnak tartjuk a törekvést, amely igyekszik
szembeállítani egymással a szőlősgazdákat, az idegenfogalomban
érdekeltekkel és az iparban dolgozókkal.
Meggyőződésünk, hogy vidékünknek szüksége van a helyi körülményeket figyelembe vevő, a mezőgazdasági termelésen alapuló iparfejlesztésre. Szerencsen és térségében az elmúlt több, mint egy évszázadban az ipar, a borászat és az idegenforgalom
szerves egységet alkotott. Az ágazatok egymást kiegészítve
biztosították az emberek megélhetését. Ennek a rendszernek lehet egy
újabb eleme a szalmatüzelésű erőmű, amelynek működése – a bezárt Szerencsi Cukorgyárhoz hasonlóan – szintén mezőgazdasági alapanyagra épül.
A Szerencsi Cukorgyár
bezárásával tovább nő az emberek kiszolgáltatottsága amiatt, hogy
évtizedekig nem történt komolyabb beruházás a térségben, ezért
elérkezettnek látjuk az időt, hogy hangunkat hallassuk.
Felszólítjuk a fejlesztés megvalósítása ellen tiltakozókat, borászati
egyesületeket és civil szervezeteket, hogy vizsgálják felül korábbi
álláspontjukat, mert érveiknek mára bizonyíthatóan nincs
valóságtartalma. A Szerencsi Cukorgyár bezárásával
már nem kell a közutakon forgalomnövekedésre számítani, mert 700 ezer
tonna cukorrépa négy hónapig tartó szállítása helyett kevesebb, mint
300 ezer tonna alapanyag érkezik majd 12 hónapra elosztva az erőműbe.
Az erőmű hője sem jelenthet veszélyt az aszúsodás időszakában a
borvidék mikroklímájára, hiszen az idén ősszel már nem melegítenek a cukorgyár kazánjai.
Ne riogassanak a világörökségi cím elvesztésével és környezeti károkkal! Az erőműnek
a világörökségi kultúrtájba történő beillesztése, építészeti
kialakítása a Világörökségi Tervtanács véleményének a figyelembe
vételével, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Világörökség Magyar
Nemzeti Bizottsága Titkárságának ajánlásait elfogadva történt, így
ezért nem kerülhet veszélybe a világörökségi cím.
Ismerjék el az erőmű
elleni tiltakozók, hogy a készülő világörökségi hatástanulmány az
érvényes engedélyekkel rendelkező beruházásra nem lehet hatással. A szerencsi szalmatüzelésű erőmű
beruházói a létesítmény közel kettő évig tartó engedélyeztetési
eljárásában valamennyi előírt szakhatósági hozzájárulást megkaptak, ami
garanciát jelent arra, hogy a létesítmény minden paraméterében megfelel
a törvényi előírásoknak. Hatástanulmány bizonyítja, hogy az új üzem
környezetvédelmi szempontból nem jelent kockázatot a környékre, a
világszínvonalú technológiának köszönhetően rendkívül alacsony emisszó
nem terheli tovább a környezetet.
Határozottan elutasítjuk azokat az ötleteket, amelyek azt sugallják, hogy a megegyezés alapja lehet az erőmű
teljesítményének csökkentése. Nyilvánvaló, hogy ez a technológiában nem
jelentene változást, azonban az időhúzás, az újabb engedélyeztetési
eljárás, a további károkozás egyúttal a beruházás megvalósulását
veszélyeztetné, ami egyúttal azt is jelentené, hogy a befektetők a
jövőben is messze elkerülik majd térségünket.
Elítéljük az erőműhöz
kapcsolódó alaptalan, tényeket nélkülöző, a vidékünket, városunkat
rossz színben feltüntető híreszteléseket és hisztériakeltést.
Ragaszkodunk
ahhoz, hogy a jogszabályok betartásával a lakosság érdekeit figyelembe
véve a helyi önkormányzatok dönthessenek településük sorsáról!
A cukorgyár megszűnésével közvetlenül 111 munkavállaló, közvetve több száz ember veszíti el megélhetését a térségben. Az új szalmatüzelésű erőműben 133-
an, míg a létesítményhez kapcsolódóan tervezett cukorcirok-
, bioetanol-
, pelletgyártó-
, biomasszaszárító-, és ökotrágyakészítő üzemekben további 150 új munkahely létesülhet. Ez azt jelenti, hogy az erőmű a volt cukorgyári
alkalmazottak többségének foglalkoztatása mellett jelentős számú új
dolgozónak is kenyérkereseti lehetőséget teremt, a térség mezőgazdasági
termelőinek hosszú távon évente három milliárd forint többletjövedelmet
kínál, az építkezésekbe bekapcsolódó helyi vállalkozóknak bevételeket
biztosít.
Ezért kinyilvánítjuk, hogy a térség felemelkedésének
elősegítése érdekében minden törvényes lehetőséget kihasználva
támogatjuk a szerencsi szalmatüzelésű erőmű megépítését!
Meggyőződésünk,
hogy szükség van az agáripari alapanyagot hasznosító létesítményre, ami
valódi vidékfejlesztő program, növeli hazánk energiaellátásának
biztonságát és szén-
dioxid semlegessége miatt egyúttal környezetvédelmi beruházás.
Ezúton is biztosítjuk az erőmű befektetőit és a finanszírozó bankokat a beruházás széleskörű lakossági támogatottságáról.
Meggyőződésünk, hogy térségünk fejlődésének alapját adja a környezettel harmonizáló iparfejlesztés, amire jó példáként szolgál a szerencsi szalmatüzelésű erőmű.
Szerencs, 2008. április 11.
Forrás: Észak-Magyarország